Borbély Zoltán elmondta, Vitray Tamás jelölte ki őt az ökölvívás közvetítésére.
2024. július 20. 07:54
2 p
0
0
88
Mentés
Fotó: Mandiner/Ficsor Márton
A Magyar Nemzet interjút készített Borbély Zoltán ügyvéddel, aki rendszeresen felbukkan a televíziókban jogi vagy éppen sport ügyekben.
„Kilencvenhatban többen is elmentek a Telesporttól, és Vitray Tamás engem jelölt ki az ökölvívás közvetítésére. Nagy szerepe volt ebben Kovácsi László felelős szerkesztőnek, aki a mi fiatal csapatunknak a mentora volt, idetartozott rajtam kívül Hajdú B. István, Suba Kata, Faragó Richard, Kiss Kinga és Várhegyi Ferenc” – mesélte a beszélgetés során Borbély.
„Kokó is tanított ütni a szaunában”
A korábban futballal foglalkozó sportújságíró azt is elmondta, nem volt baja az ökölvívással, a sportág nézettsége mindig jó, egy-egy kiemelkedő esemény megfelelő szervezéssel és felvezetéssel pedig egészen kiugró volt és az a mai napig.
Én akkor lementem a KSI-be, megtanultam az ütéseket, egyszer Kokó is tanított ütni a szaunában, és élveztem a közvetítéseket.
Életre szóló barátságok születtek a bokszban, és a mai napig lejárok edzeni Újpestre” – fogalmazott.
Súlyos betegsége idején hazugsággal vádolták meg őt Donald Tuskék, és most lengyel szenvedélyességgel beszél hazája helyzetéről Zbigniew Ziobro, a korábbi lengyel igazságügyi miniszter. Interjúnk!